|
A kizárólagos szoptatás a gyermek táplálásának leginkább előnyben részesített módja az élet első hat hónapjában, az első és második életévben is tovább folytatott szoptatás pedig számos előnyt biztosít az anya és a csecsemő számára.
Mind Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP – American Academy of Pediatrics), mind pedig az Amerikai Gyermekfogászati Akadémia (ADA - American Academy of Pediatric Dentistry) kiemelt célja, hogy elősegítsék a gyermekek optimális egészségfejlődését.
A csecsemőknél és kisgyermekeknél megjelenő fogszuvasodás olyan problémakör, amely egyaránt foglalkoztatja a gyermekorvosokat és a gyermekfogászatra szakosodott fogorvosokat is. A gyermekek fogszuvasodását vizsgálva egyértelmű összefüggés fedezhető fel nem megfelelő cumisüveg-használat (amikor a gyermek a cumisüveget huzamosan használja, egész nap a szájában tartja és lefekvéskor az ágyba viszi magával) és a felső metszőfogak sima felületén kezdődő szuvasodás fokozott előfordulása között.
Ezt többféleképpen, cucli-szuvasodásnak, cumisüveg-szuvasodásnak vagy kora-gyermekkori fogszuvasodásnak is nevezik. Ugyanakkor, ha a szoptatásról beszélünk, a kapcsolat nem ismerhető fel ilyen tisztán. Az elmúlt 20 évben nagy vita folyt arról, hogy a korlátozás nélküli éjjeli szoptatás vagy éppen a 12 hónapnál tovább tartó szoptatás szintúgy okozhat kora-gyermekkori fogszuvasodást, mint a cumisüveg használata. A kapcsolódó szakirodalom áttekintése segít a probléma jobb megértésében. A kora-gyermekkori fogszuvasodás oka a gyermek táplálásához használt folyadékokban lévő cukor erjedése, amit a szájban lévő baktériumok idéznek elő. Bizonyított tény, hogy a "streptococcus mutans" baktérium koncentrációja sokkal magasabb a fogszuvasodástól szenvedő csecsemők és gyermekek a szájában, mint azokéban, akiknek nem szuvasak a fogaik. A "streptococcus mutans" baktériumot elsősorban az anyák adják át a gyermeküknek. Leginkább az olyan anyák érintettek, akiknek magas a "streptococcus mutans" szintjük és maguknak is volt vagy van szuvas foguk. Emellett más genetikai tényezők is vannak, amik fogszuvasodásra hajlamossá tehetik a csecsemőt. A felnőttek fogszuvasodását vizsgáló kutatások szerint a nyálban található egyes összetevők képesek védelmet biztosítani. Ezek a faktorok csökkentik a baktériumok koncentrációját és megtapadását a fog felületén, illetve szabályozzák a plakk Ph-értékét, hogy meggátolják a fogzománc megrongálódását. Ezeknek az anyagoknak a hiánya összefüggésben áll a fogszuvasodás gyakoribb előfordulásával. A kora-gyermekkori fogszuvasodás előfordulása szignifikáns kapcsolatot mutat az etnikai, kulturális és szocioökonómiai helyzettel is.
Az üvegből etetett és szoptatott babákat összehasonlító tanulmányok szerint az üvegből etetett babáknál összességében gyakrabban fordul elő a fogszuvasodás.
Ezt annak a számlájára írják, hogy a babák maguk tartják a cumisüveget, illetve, hogy alváskor az ágyukba is magukkal vihetik a tejjel vagy gyümölcslével töltött üveget. Mindazonáltal, a „cucli-szuvasodás” olyan babáknál is megjelenik, akiket kizárólag szoptatással táplálnak. Hogyan lehetséges ez?
Azok a csecsemők, akik az édesanyjukkal alszanak és egész éjjel szopnak, erősebben ki vannak téve a kora-gyermekkori fogszuvasodás kockázatának. Az aktív szopás során a kisbaba szájában a mellbimbó a lágy- és a kemény szájpadlás találkozásánál helyezkedik el, a nyelv kitölti a szájüreget és nyelés után nagyon kevés, ha egyáltalán valamennyi tej marad ott.
Fontos arra is gondolni, hogy nappali etetések mellett az egyes, egymástól elkülönülő éjjeli szoptatások nélkülözhetetlenek az első hónapokban ahhoz, hogy jól működjön a tejkiválasztás és biztosított legyen a kisbaba megfelelő fejlődése. Amikor a baba elalszik a mellen, a mellbimbó visszahúzódik a szájából. Ha az anya is alszik, és a mell nem kerül ki teljesen a baba szájából, a tej összegyűlhet a szájban és érintkezésbe kerül a felső metszőfogak belső felületével. Ráadásul alvás közben csökken a nyáltermelés, emiatt a tej csak csekély mértékben hígul fel. Azoknál a babáknál, akiknek családjában gyakori a fogszuvasodás és a magas "streptococcus mutans" baktériumok aránya, ez könnyen vezethet fogszuvasodáshoz.
Néhány fontos tényezőt a szoptatott kisbabák fogszuvasodásával foglalkozó tanulmányok általában nem említenek, mint például, hogy milyen egyéb élelmiszerek alkotják a baba étrendjét, hiszen a fogszuvasodás általában 12 hónaposnál idősebb babáknál jelentkezik, hogy kapnak-e flour pótlást, és hogy milyenek a baba családjában a fogápolási szokások. Nincsenek igazán jó tanulmányok, amelyek olyan szoptatott babákat vizsgálnának, akiknek egyrészt megfelelő a szilárd étrendje és kiváló a szájápolási gyakorlata, másrészt pedig mind a "streptococcus mutans" , mind pedig a szuvasodás előfordul a családjukban. Mielőtt kijelentenénk, hogy az éjszakai szoptatás problematikus lenne, minden faktort meg kell vizsgálnunk minden esetben, és a szoptatáskor létrejövő kapcsolatot amennyire csak lehet, tartsuk meg.
Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy igaz, hogy egyes szoptatott babáknak van kora-gyermekkori fogszuvasodásuk. Mégis, a szoptatást magát nem kell abbahagyni, hogy elkerüljük a későbbi szuvasodást. További vizsgálatok szükségesek, mielőtt azt mondhatnánk egy szülőnek, hogy abba kell hagynia a szoptatást a csecsemő fogszuvasodása miatt, hiszen más esettanulmányokból tudjuk, hogy a későbbi szuvasodást megelőzheti a hosszú ideig tartó szoptatás. A következő lépések ajánlottak:
• A mellről szoptatás, mint a csecsemőtáplálás legelőnyösebb módja • Kizárólagos szoptatás az első 6 hónapban, és további szoptatás megfelelő szilárd táplálékkal kiegészítve az első életév második felében és a második életévben is. • Megfelelő figyelem a szájhigiéniára, már a fogzás kezdetétől • Korai fogorvosi ellenőrzés azoknál a csecsemőknél, akiknek családjában van fogszuvasodás (6-12 hónapos korban), majd rendszeres kontroll • Soha ne engedjük meg a babának, hogy maga tartsa a cumisüveget • Soha ne engedjük meg a babának, hogy vízen kívül bármi mást tartalmazó cumisüveggel feküdjön az ágyba. • A fogorvosi vizsgálatokat azoknál a babáknál, akiknek családjában nincs fogszuvasodás 12 hónapos korban kell megkezdeni. • Az éjszakai szoptatás ne legyen folyamatos, a babát el kell venni a melltől, amikor befejezte a táplálkozást. • Ügyeljünk arra, hogy a gyermek megfelelő mennyiségű fluorhoz jusson
© angol szöveg: Dr. Janna L. Cataldo, Wellstart International http://www.breastfeeding.org/articles/dental.html
© magyar szöveg: BENTIA-Trade Kft. (2010 január) |